|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
szürke emberek fénye
olvad bele a naplementébe,
sivár életük fegyvere,
ostoba hatalmuk szelleme.
lehuzzák rólunk a bõrt,
hideg emberi testet ölt,
csontig hatoló alázat,
mi engem fényesen felruházhat.
tarka selyem csiklandoz,
a képzelet csak ostoroz,
látva látni a föld fogát,
amint újult erõvel nekilát...
megenni a vért,inni rá,
pusztító,rontó vaddá
szelídülni..nemes csordává,
s igaz,emberi hordává.
ez a parányi napszem
amitõl mélyen melegszem,
amitõl idõtlen -idõkig nem öregszem,
s fogoly leszek itt a földön,
rettenthetetlen sebes idõkön.
idõzöm még kihalt barázdákon
simítom a fagyott ágon,
leheletnyi fájdalmon,
megjelenõ égi'testet,
mi ki nem mondható,
csak óriás lelkeknek adható.
|
|
|
- augusztus 11 2008 06:46:25
Nagyon mélyreható, érzékletes vers, szép a befejezés is!
Üdv: Magdi |
- augusztus 11 2008 08:30:15
Nagyon szép, kedves Mimone, a metafórák felsorakoztatásával.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- augusztus 11 2008 21:27:04
Kedves Mimone !
Nagyon jóra sikerült, mély tartalommal!
|
- augusztus 18 2008 10:51:31
köszönöm nektek....is.... |
- augusztus 18 2008 20:17:48
Nagyon jó lendületes vers |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. augusztus 27. csütörtök,
Gáspár napja van.
Holnap Ágoston napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
