|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
 Gy.
Engem az emberek csaltak csak meg,
de sohasem a sírok!
- Letörlik égő, felfénylő szemem,
ha keservesen sírok. |
|
 Gy.
A csend, mely halk neszével, körülöleli a tájat,
nem mozdul el innen, bágyadt, lankadt, fáradt.
Szél sem érinti meg, a harang nagy kötelét,
nem búg már a vonat, csak az éj közelít. |
|
 Gy.
Fölöttünk süvítenek a vadászgépek, földön meg immár kihalnak a legények.
Egy bombázás után hevenyek az érzések és torkon ragadnak a rettegések.
Hallom, munkában az amerikai harckocsi, pedig lőszerátmérő nem kicsik. |
|
 H
Ahogy érzékelem, már a vég is csak nyomoronc…
El is gondolom, hogy a végére mi leszek? Konc?
Lehetetlenségben tobzódik, valahol a vég?
Ha ideér, akkor meg ott lent vár a hidegség? |
|
 Gy.
Láttam őtet egy őszi napon,
levelek hullásakor az avaron
mosolyát keresve,nem leltem
belebújt öszben,megértettem.
|
|
 Gy.
Mit ér a révedés a régi szép időkbe,
ha most szavára mégsem élesül fülünk,
ha menni kell, mi mégsem indulunk előre,
ha lázadó hevünk a messzeségbe tűnt.
|
|
 Gy.
Óh irtózat, a szemem, amellyel mindent láthatok
a fülem, ami felfogja a sikolyt, a jajt
és lábam vak ösztön útján, ha elbotol ?
Mely vészek várnak minden tagomra |
|
 H
Bizony akarjuk vagy sem, ezen a földön minden múlandó!
És az is igaz, hogy föld úgyis mindent betemet.
Mindennap halhatjuk, de már mindörökké sír a haragszó. |
|
 Gy.
Forr a világ kavarogva saját levesében,
ördöge tűzre rak éppen a katlan alatt,
buggyan is abban az égre a sótalan étek,
osztja vigyorral a kéznek a sok kanalat. |
|
 Gy.
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden. |
|
 H
Csak akkor zokog így valaki, ha reményvesztett.
Kinek a világ már színevesztett.
Aki gondjai súlyától mindjárt összeroppan,
És már sose bízik az angyalokban. |
|
 H
Szines leveleket,
mint pelyheket
fújja gaszti szél,
az elmúlás ideje, |
|
 Gy.
- Nem kell olyan álom,...
ami nem a miénk!
Amit nem mi álmodunk,
csak le raknak elénk! |
|
 Gy.
Merre keressem az angyali lényed e hallgatag őszben,
merre találhatok újra a hívogató mosolyodra,
itt ma reám csak a szürke ködöknek a fátyla, ha lebben,
sajgva, de várom az új nyarat álmaimon szomorogva. |
|
 Gy.
Ajkának különös bája volt;
akár egy lángoló mályvafolt
úgy égett az, s hogyha szóra nyílt,
mint aki álomba szenderít |
|
 Gy.
Hogy egy kicsit verselgettem,
Nincs vele mit dicsekednem.
Magától lett, a mit irtam,
Én jóformán csak leírtam. |
|
 Gy.
„Ó, Mary, menj nyájat behajtani,
Nyájat behajtani,
Nyájat behajtani,
A Dee megárad ma!” |
|
 Gy.
az ősz a természet öregsége,
a fák lombja lehull, kopaszodik,
a kék ég színe fakul, vakul,
hűvös szél kergeti a felhőket, |
|
 Gy.
Ugye eljössz még, ha hallod majd a szívdübörgést?
Ugye eljössz még, ha hallod a csöndes ücsörgést?
Ugye eljössz még, ha látod, veled szemben a szerelmemet?
Ugye eljössz még, ha látod majd' elvesztem józaneszemet? |
|
 Gy.
Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut. |
|
 Gy.
De itt az ősz, ezernyi illatával
takarja nyár sebét a lelkeinken,
fogadjuk őt ezért, öleljük által,
begyógyul az hamar szerelmeinkkel. |
|
 Gy.
Rozsdás levél zörög hulló avarban,
zsebe telve, dúskál földi javakban.
Kalapál a szív, napsugár puszilgat,
madárdal bódít, gyöngéden elringat. |
|
 Gy.
Állnak az ákácok bús, bácskai őszben
kopaszul, szegényen s türelmesen állnak
szél rázza fejtüket, fejsze csap húsukba.
Nincsen épp jó sora az ákácifáknak. |
|
 H
A fák ruhája rőt vörös,
a táj színesbe öltözött,
a földön hant a dús avar,
mely minden szennyet eltakar. |
|
 H
Eső szitál az ősz ölelte tájra,
homályba vész a barna lanka már,
amott a hegytető fehérre válva
magányosan hideg telére vár. |
|
|
|
Ma 2026. április 30. csütörtök,
Katalin, Kitti napja van.
Holnap A munka ünnep, Fülöp napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
