|
Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,226
|
|
M
Siessünk üdvözlésére,
Vigaszt hoz a mi szívünkre,
Csak éppen be kell fogadnunk,
Maradj velünk Úr Jézusunk! |
|
M
Vágyakozom egy nyugalmas időre,
Vágyom egy megértésre és szeretetre,
Vágyom hogy elhiggye amit mondok neki,
Ne csak az legyen amit akar és nem kérdezi, |
|
V
Szép az új nap,ragyogó
mosolyra dalra fakasztó
felszabadítja a lelkeket
megdobogtatja szíveket |
|
V
Soha nem gondoltam,
hogy közömbös leszek,
ha jelentkezik egyszer
hűtlen Kedvesem. |
|
V
Ó, a Télapó az a személy
Ki sok gyereknek biz’ az eszmény.
Ő az, ki ismeretlenül is
Hoz havat és ajándékot is.
|
|
V
A kisgyerek álmok még szépek,
elhiszik a tündérmeséket.
Kedvesek azok az emlékek,
amiket ilyentájt felidézek. |
|
V
Az egyik lágyan ringó kis patak,
másikból szenvedély, s tűz fakad
döntenem kell, melyik ezt jól tudom,
melyik? Elindulok egy úton... |
|
V
Horgászni mentem,
Csak lógattam a botom,
S csendben figyeltem
Ahogy sétáltál a parton, |
|
V
Készülődik Mikulás.
Azt kérdi a krampusz:
“Még mindig szánnal jársz, uram?
Pedig ma már van busz.” |
|
V
Az első ősz hajszálakat
Míg kedves lopja el,
Az első pelyhet majd a nap
A földről kapja fel. |
|
V
Csak azért az álomért, mely hajnalban nyugszik meg,
egy szövevényes álom,
az ifjú költő aláveti magát...
a halálnak is, be szánom!
|
|
V
Áldom és gyűlölöm azt a napot, mikor
az Isten veled összehozott.
Akkor még nem tudtam, hogy mit jelent
a szenvedélyes szerelem. |
|
V
Várfalad titkos rejtekén,
gyáván lapulsz, te kéjlegény,
s vakablak mögül, sasszemed,
prédára vágyva rám mered. |
|
M
Szeretet és boldogság volt életetek álma
Meg is valósült ez a valóságban
Egymásra találtatok, szíveteket egymásnak adtátok |
|
M
De honnan is ez a nagy vaksötétség,
a kék sugarakban létezik?
Mi álmainkban robotok vagyunk,
s áthatolhatatlan előttünk az, ami szúrja a szemünk. |
|
M
A kapott címet biztos eltéveszthette,
nem hozott nekem semmit, de álmom elvitte.
Mit csináljak egy ilyen fura éjszakán,
üljek a géphez és verset írjak talán? |
|
V
Az éj, sötétes, felhős, gyengén holdvilágos.
Csak árnyakat látok… iszonyú, vagy nagyszerű?
|
|
M
Pokolra küldtél,
Letaszítottál,
Elmenekültél,
De nincs hova fuss már, |
|
M
és úgy illik mutassam, hogy bölcs, erős vagyok,
hogy meg se kottyan még a nagy halom dolog,
és elbeszélgetek még soká éjfél után,
de hosszú volt a nap, hát elszunnyadok talán, |
|
M
Gyerekek készülődnek
Nagyon jól viselkednek
Mire ideér szép Ünnep
Már jó tanulók lesznek |
|
M
Sivalkodtam, ordítottam,
minden jót én megfogadtam.
Jött a Mikulás, elzavarta,
a fényes csizmám is megrakta. |
|
M
Ha érzed amit én érzek, a
kettőnk lángja csodákat
művelhet. |
|
M
Mikulás lakban áll a bál,
és manók haja égnek áll,
a hosszú lista elveszett,
hogy ki a jó és rossz gyerek. |
|
M
Négyéves volt az unokám,
gondoltam egy nagyot,
megrendelem a mikulást
olyan élményt kapok, |
|
V
Amikor nyugovóra kezd térni a Nap, még fiatal az est,
derekán ott lebeg egy lélek, és meglel egy csillagot,
alkonyatkor már köd van és vékony az árnyék,
hallgatagon áll a csillag, be gyönyörű a szándék.
|
|
|
|
Ma 2026. augusztus 12. szerda, Klára napja van. Holnap Ipoly napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|