|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
 H
Novemberéji csillagok,
ragyogjatok csak egyre fenn,
de már közelg a tél amott,
mi durva, zord időt jelent, |
|
 H
Álmodok rólad… Klementina!
Csókod kellene még a számra!
Könnyem… türemkedik,
Időnk nem változik. |
|
 H
Kegyed ellenem vagy nem… Icus?
Kegyed szeret-e engem Icus?
Ölelném derekét,
Csókolnám a nyakát. |
|
 Gy.
Ezernyi részre vágva él a nemzet
e kis hazán, feladva mindenét,
megannyi boldog ős hiába nemzett,
maradt e föld felett az ég sötét. |
|
 Gy.
Vén udvarház egy kis falu végén,
Puszta falak, düledező kémény;
Úgy áll ott az útra kihajolva,
Mintha csak egy öreg koldus volna. |
|
 Gy.
Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán: |
|
 Gy.
Vége az ősznek, a tél közeleg már,
fák kopasz ágai közt fut a szél,
hajlik a nádas, amint beleturkál
jéghidegével, a rettenetét |
|
 Gy.
Butaság
Sokakat „megöl”!
Eredet? |
|
 H
Az éjsötét megint reánk borult és
lenyomva lelkeink a mély felé,
akár halotti torra készülődés
lehetne, hogyha azt megértené, |
|
 H
Ki a sötét fasorból a szobába
beléptem, az asztalhoz ülök én,
hol a tálakban fonnyad a saláta
és illatozik búsan a kömény, |
|
 H
Élt hajdanán egy kisfiú,
Volt szép szeme, göndör haja,
És mindég igazat beszélt,
Nem lódított soha, soha. |
|
 H
A nő egy csodálatos tünemény,
A nő legszebb isteni teremtmény…
A nő egy csodálatos tünemény. |
|
 Gy.
Zúzmara csilingelne vígan,
faágak között fényár surranna,
egyre csak hízna a hóbunda,
míg befagyott tavon szán suhanna. |
|
 Gy.
Ne mondd nekem, hogy ennyi volt,
keressek új hazát ma én,
mivelhogy elfogyott a zsold,
mit udvarod mohón felélt, |
|
 Gy.
Topáz reggel, Most csodállak
óh tündöklő szabolcsi táj,
a bánatod szívemig árad,
ez a szépség már szinte fáj. |
|
 Gy.
Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki,
Magamban vergődők, vágyódok, mint egy senki…
Ahogy este lefekszek, nincs velem ott senki. |
|
 Gy.
Az élet az öregséggel hozza meg a mérhetetlen önsajnálatot,
Sőt, még nagyon is megspékeli, hozzátesz egy kis dramatizált bánatot…
Az élet az öregséggel hozza meg a mérhetetlen önsajnálatot. |
|
 Gy.
A nyári tóra fodrokat terített,
cikázva nádasán futott tova,
osont az ősz haló varázsa mellett,
s deres hajamra szállt finom pora. |
|
 Gy.
lenne a szóm, ha tudnék összeszedni
strófát még róla. Kár is emlegetni:
már külön a mienket: semmi értelem
sincs benne. Szomszédunkban a történelem |
|
 H
Hiába hát, a vér erünkbe oldja
a kételyét a másikunk iránt,
a lelkeink sötétnyi balga foltja,
a kezdetekbe vissza-visszaránt. |
|
 H
Letéptelek
december fagyos
rózsa szála
most ülök a szobámban |
|
 Gy.
Szívünkben csodavárás
Fénye, mély szeretettel lobog.
Szeretetvárás… |
|
 Gy.
De hát a vágy ilyen bogár,
a fényed élteti,
felé mohón utat talál,
hiába égeti, |
|
 Gy.
Most nincs számára semmi,
se közel, messzeség,
a lenni, vagy nem lenni
bús gyötrelme sem ég |
|
 Gy.
Hol az ágak legsűrűbben fedtek,
S legmélyebb hó takart utat,
Ott jött meg az alkonyat,
S erdőbe ért Jézuska, a gyermek. |
|
|
|
Ma 2025. május 13. kedd,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
