|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
 Gy.
Már hajnalodik halk hangjával, minden apró lélek,
tündököllik sugarával, a gyorsan múló élet.
Minduntalan bomladozik, a tisztáson az avar,
a fagy mely ilyenkor már, megdermeszt, és csontba mar |
|
 Gy.
Istenem! Adj még nekem hitet az útra… A szomszédban háborúznak újra.
Még van nekem hitem, ahogy megyek, de ki tudja… meddig leszek?
Öregségemre, ej, ilyet megérni… de most már a békéhez kéne hozzáférni!
Esetlen a sors és igy érzem, már több évtizede, mára kihalt a harcos szelleme. |
|
 Gy.
Kereshet színt ügyeskedő ecset,
áldott szavak mondhatnak éneket
meleg zenét zenghetnek hangszerek,
onthat virágot rét, mező, berek; |
|
 Gy.
Szeszélye szétszed, elvarázsol,
mi lesz velem, ha visszajön,
megannyi csalfa lobbanástól
marad szeretni még erőm?
|
|
 Gy.
A célszemély kis stílű?
Lehet… az tán’ már fél győzelem.
Harc fönntartása… |
|
 Gy.
Az őszi szél vizsgálja a lehulló faleveleket
forgatja pergeti
végül a rohanó folyó
mélyráncos hátára fekteti
|
|
 Gy.
Megint halomra ölt a gyűlölet
hevén megannyi vétlen álmodót,
de hitte, hogy hitetlenek felett
akarva tenni végre újra jót, |
|
 H
Akár a fénylő csillagok,
ezernyi mécses úgy ragyog,
ünnepi díszbe bújt a kert,
sok régi emlék útra kelt. |
|
 Gy.
Szívem mélyén van egy álom,
amit óvok és vigyázok!
Fontos része a sorsomnak,
s a bennem rejlő önvalómnak! |
|
 Gy.
Rőzsét szedegetett. Legyen mivel
megfőzni otthon a sovány ebédet.
Így diktálta az élet,
meg a nyomor. |
|
 Gy.
De mert az ősz okán vigadni fájó,
ezer sebünk sután sajogja még
nyarunk, akárha volna holmi lasszó,
amint nyakunkhoz érve lázzal ég. |
|
 Gy.
Szemem könnyes, néznem is nehéz,
Nem visz lábam, e két csenevész.
Kezem ökölbe gömbölyödőn
Botot markolászik reszketőn. |
|
 Gy.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár. |
|
 Gy.
Siratja bár a nyár letűnt uszályát,
de színeit varázsolón terítve
a könnyező szemekre, mégis átlát,
akárha új tavaszba nézelődne. |
|
 Gy.
Emlékezve rájuk, kik már nem lehetnek itt,
hófehér ruhájuk, odafent világít!
Gyertyafény emlékeztet, földi vándorlásukra,
béke és nyugalom, szállt le a világra. |
|
 V
Sok idő telt el mielőtt felfedeztek
de ez így van minden tehetséggel
Don Quijote felejthetetlen műved
Man of La Mancha mesterré tett.
|
|
 V
Ahogy a tomboló őszi szél
kever itt bomló
hús szagot
a hideg rázta |
|
 V
A végtelen közönynek ingoványán
a lépteink bizonytalankodók,
a háborúk között megannyi járvány
kaszálja balgamód az álmodót. |
|
 V
Hiszem, a vers sosem lehet
Egy fánál nékem kedvesebb.
Mert szomjas ajkú kinn a fa,
A Föld keblén kell innia;
|
|
 V
A szívemben totál csordultig áll a fájdalom,
Elég, ha csak feléd száll szerető gondolatom…
Mindenhol csak rőt avar, már nem teljesül álmom…
|
|
 H
Parányi mécses ég, az őszi szélben
a lángja libben, egyre csak remeg,
a földi lelkekért lobog szelíden,
idézve holtakét amíg lehet. |
|
 Gy.
Téli erdőn, e nagy árvaházban,
Testvéri sorban, osztott fájdalommal
Siratják a fák a halott nyarat, —
Erdőn miért nem élhetek, szegény fa, |
|
 Gy.
Szereteteim itt van sorban eltemetve,
De bennem él tovább mindnek örökre... lelke.
Szereteteim itt van sorban eltemetve. |
|
 Gy.
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek. |
|
 H
Magammal hoztam nagy idegenségem,
Nyomoruságom hétfátyolos titkát,
Külön erényem és különös vétkem. |
|
|
|
Ma 2025. május 14. szerda,
Bonifác napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
