|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Hétköznapi pszichológia… Igy volt valahogy.
A mindenféle gondolatok folyvást agyamban rohangálnak,
A szám sokszor magányosan néma, szavaim okosan várnak…
Az, hogy nyugodt vagy folytonosan, néha álca… kitörésveszély…
Végtelen a türelmem, ez nekem nem láva… kitörésveszély?
Ritkán fordult elő velem, hogy nyugalom fogytán, kitörtem.
Ötven évig bűnügyi nyomozótisztként… nem volt végzetem!
Nem érdekeltek piaci hírek, indulatok kevéssé gerjedtek,
Baljós gondolatok árnyai nem uralkodtak, csak hát, leledzettek.
Nálam nem az a tudat, hogy hol a helye… más agyába nem menne.
Tudj, sőt, tanuld ezt meg Te is, lehet, életvonatod szépen menne.
Vecsés, 2026- október 13. – Kustra Ferenc József – írtam önéletrajzi írásként, hétköznapi pszichológiai gondolatsorban.
|
|
Nem búcsú, csak egy levél...
Gyermekeim, üljetek mellém csendben,
most a szívem beszél, nem a büszkeségem.
Anyátok mellettem volt oly sok éven át,
de régóta nem találjuk egymás szándékát,
Az ember társas lény, nem kőből van a szívem,
és én még nem érzem úgy, hogy véget ért az életem.
Nem kérek engedélyt, csak egy esélyt magamnak,
hogy a hátralévő éveim végre rólam szóljanak.
Nem lánc a szeretet, nem parancs, nem ítélet,
nem kell, hogy más mondja meg, hogyan éljek.
Amit elvesztettem, talán újra megtalálom,
és most először én is magamat választhatom.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi hibába.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Öt éve történt, hogy egy este rájöttem,
valami eltört bennem, mikor csendben ültem.
Két méterre tőlem villant egy telefon fény,
és másnak írt üzenetet az, aki számomra volt a remény.
A szavak eltűntek, de bennem megmaradtak,
mint eső után a nyomok de a felhőben megmaradtak.
Nem kiáltottam, csak elnyeltem a fájdalmat,
és úgy tettem, mintha nem tudnám, mit látok a szemem alatt.
A helyében én elsüllyedtem volna,
szégyenemben elbújtam volna a világba.
Azt mondtad a múltkor, hogy már rég megváltoztam,
na ez volt az oka hogy öngyilkos voltam. Tudom nem volt szép dolog tőlem, hogy a Benikére fogtam, ez aljjasság,
hogy azt mondtam, hogy kikészített lelkileg a fáradtság. De azt még sem mondhattam az orvosnak, mikor ott állt mellettem, hogy az öngyilkosságot, csak miatta tettem. A szobámba meg azért vonultam be minden nap, mert már látni sem bírtam látni anyátokat. Az a szoba volt az egyetlen mencsváram, ahol egyedül magamba zárkózhattam.
Aztán elküldött és a csend lett a társam,
de lassan felálltam a romokból bátran.
Nem haragszom rá és örülök, hogy bátorságot vett,
talán az ő elküldése nyitott nekem új eget.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi falakba.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Volt egy régi házasság, egy másik régi bánat,
amikor hűtlenség állt közénk és húzott falat.
Nem emeltem kezet, csak elindultam csendben,
mert tudtam, hogy gyűlöletből nem épülhet új élet bennem.
Majd jött anyátok, és jött az új reményem,
aztán anyátok mellett húsz évig hittem.
Ádámot nem születésétől fogva ismertem,
de megszerettem őt és fiamként szerettem.
Sebastian csak egy álomként maradt velünk,
egy másik úton jár, amit nem érthetünk.
Majd jöttél, Cintia és teljessé lett a családom,
két gyermekem mosolya ma is fényt ad otthon.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi falakba.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Volt éj, amikor túl nehéz volt a teher,
és azt hittem, nem maradt bennem több levegő.
Nem egyetlen név volt, nem egyetlen vétkem,
a sok kimondatlan fájdalom roskadt rám egészen.
De maradtam, és ma már tudom, miért kellett,
mert a legsötétebb út végén is várhat reggel lehet.
Nem akarok többé a múltban elveszni,
a sebhelyeimmel együtt is tovább kell menni.
Ti ketten tudtom más vérből születtetek,
de egy család lettetek, amikor megszerettelek.
Ne hagyjátok, hogy régi sérelmeiteknek,
falat húzzanak köztetek, míg elnémul a szeretet.
Beszéljetek, mielőtt túl késő lenne bármit tenni,
engedjétek a haragot lassan szépen elmenni.
Mert eljön majd egy nap, mikor csak az egyikőtök marad,
és bánni fogjátok minden ki nem mondott szavaitokat.
Én sosem tettem köztetek különbséget úgy érzem,
mindkettőtökben ugyanazt a csodát néztem.
Ha hibáztam, most kimondom sajnálom,
de egyformán szól rólatok minden imádságom.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
de nem jelentetek kevesebbet majd a szívemben.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
a tegnap tüze után is felkel bennem a fény már rég. Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, magamra vigyázom ezután,
nem hagyom, hogy a sötétség visszahúzzon hozzám.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
az utolsó lélegzetemig szeretlek titeket.
Nem azt kérem, hogy felejtsetek el mindent,
csak tegyétek le végre, a fájó bilincset.
Én is eltettem a terhet, amit oly sokáig vittem,
és újra megtanulok örülni annak, hogy hittem.
Puszi nektek, gyermekeim, őrizzétek a szavaim,
a szeretetem erősebb mint a régi kínjaim.
És amíg a szívem utolsót is dobban, bármerre is járok,
ti lesztek az otthon, ahová mindig visszatalálok.
Drága Döncikém, benned nagyot csalódtam, hiszen azt mondtad mindig, hogy az apád helyett az apád voltam..
Úgy is szólítottál engem mindig, hogy apus,
de félre lettél vezetve, mint a fociban a kapus.
Tudom hogy a hátam mögött kibeszéltetek engem,
ezt ha nem a saját fülemmel hallom, nem is hiszem el.
Csak idáig nem tudtad a változásom okát lehet,
már régóta megváltoztál de megbocsájtok neked.
Csak az fáj, hogy ha apádként szerettél engem, mióta elköltöztem, egy telefonhívást sem érdemeltem?
Hogy tudtál a szemembe nézni minden áldott nap,
mikor én a fiamként szerettelek és a házamba befogadtalak.
Mindegy hagyjuk is, nem tépem tovább a régi sebem,
mert érzem, hogy már rég nem apádként szeretsz engem.
Tudom hogy félre lettél vezetve, ezért elnézem,
azt a boldogtalan egy két évet, mit okoztál nekem.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, családom, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, magamra vigyázom ezután,
nem hagyom, hogy a sötétség visszahúzzon hozzám.
Bármerre indulok, bármerre is sodorjon az élet,
gyermekeim az utolsó lélegzetemig szeretlek titeket.
Gubacsi Sándor |
|
Érzem meleg leheleted a nyakamon,
És, ahogy a ruhák lehullanak, a kiürített megállapodásban;
Szorosan ölellek át, önkívület mámorában,
Ámulatba ejtő pillanat morajában.
Nincs már idő értéktelen, vékony szavakra;
Ujjaim meleg csípődön pihennek,
S – az ezüstön hagyunk ezernyi tekintetet –
Egy égésnyomot, zománcozott csíkot.
Mellemet a szád forrón keresi,
Hol vadul lüktet az ér,
Elfeledjük a törvényt, a szót,
Abban a húsban, mely titkot mesél.
Tenyerem alatt ívbe hajlik a hátad,
Láz és parázs élő vonala,
Amikor nyugtalan órákban ér utol az éj,
S tested vadul bennem remeg, mindent kioldva.
Csupán lehelet, verejték és fogak vagyunk,
Meghatározások, izmok és vágyak küzdelme,
Míg el nem veszítjük eszünket, forrón izzva,
A puha ágyon, hol a nemi gyönyörnek vége.
|
|
A rőtes-vöröses ősz, tarkán meztelen már,
S közben lépeget, mindenfelé a táj felett.
A sötétszürke ég alatt és lent az avar már,
Közben én meg… sok emlékem táj felett!
Őszies szélben, heveny sóhajban búsul a falomb,
Sétálgatva, mint hullámvasút, száll falomb felett.
Most jött, nem búcsúzkodó… furcsa hulló lomb.
Szélrohamként, sok kezével… sokfelé integet.
A szélrohamok a rét fölé is sodródnak mélázva,
Levelek, hol vérzenek, hol sárgulnak a levelek.
Estve fele vörös színű fény jól körben bámulva
Elmegy, reggel meg… reggelre sárgábbak levelek.
A szél… a kósza szél másnak is fúj, bejárja útját,
Reggelre ideért a dér, tőle nyirkos… minden hideg.
A még élő lombok búsulók, nézik is a szél útját.
A sok levél hiánya jól megmutatja, már itt a hideg!
Vecsés, 2026. augusztus 17. – Kustra Ferenc József
|
|
Hétköznapi pszichológia. Az elhagyatás is az élet része…
Voltál nekem szerelem, amig itt voltál velem.
Jó, hogy voltál és benned bíztam, amíg itt voltál.
Mátyás király szavaival: itt is vagy meg nem is…
Lehet, hogy már nem tudod én ki is vagyok, vagyis…
Mátyás király szavaival: itt is vagy meg nem is…
Eltűntél, de miér’? Talán csak nem egy rozsdás rézkilincsér’?
Lelked bennem téblábol, visszaszállhatnál… időm elszámol.
Ha visszatérnél tájékoztass, hogy lelkemben uralkodhass!
***
Voltál nekem szerelem, amig itt voltál velem.
Jó, hogy voltál és benned bíztam amíg itt voltál.
Mátyás király szavaival: itt is vagy meg nem is…
Lehet, hogy már nem tudod én ki is vagyok, vagyis…
Mátyás király szavaival: itt is vagy meg nem is…
Eltűntél, de miér’? Talán csak nem egy rozsdás rézkilincsér’?
Lelked bennem téblábol, visszaszállhatnál… időm elszámol.
Ha visszatérnél tájékoztass, hogy lelkemben uralkodhass!
*
Nem feledtem szép szavad,
Bennem él és megmarad.
Messze vitt az idő már,
Szívem mégis visszavár.
Hallom még a hangodat,
Őrzőm minden álmodat.
Ha hívsz, újra itt leszek,
Lelked mélyén megpihenek.
Vecsés, 2025. július 25. – Siófok, 2026. június 25. - Kustra Ferenc József & Gránicz Éva, írtuk közös műnek.
|
|
Az ajtóban hagyjuk ruháinkat meg a port
És mindazt, amit a világ mondott rólunk;
Megáll az idő múlása,
Amikor odabent, már csak ketten maradunk.
Meleg pára, mint lassú lélegzet,
A tükröt és a falat beborítja
És bőrödet a bágyadt lámpa fénye,
A reggel tiszta színében uralja.
A gőz perzselő fehérségében elmerülünk,
Fény és selyem fürdőjében,
Hol szavakra már nincs szükségünk,
Csupán meleg és érzéki formákra.
A víz simogat és egyesít minket,
Mint a lángoló vér visszhangja;
Szelíd árnyak hulláma örvénylik,
Az elengedés testünket megújítja.
Parfümmel öntözött bizalmasság,
Víz és vágy titkos tánca,
Hol minden, mi volt véget ér, mert a víz kihűlt;
S vacogunk, didergünk, ami lelki csendünket zavarja.
|
|
Nehéz selymek omlanak tovatűnt korokra
A pézsmaillatú budoárban,
A gyéren pislákoló lámpák fénye, titkokat őriznek –
Titkokat, melyeket csak a falak ismernek, tudnak.
Az ezüst keretes, öreg tükör
Árnyakat, mosolyokat, suttogást gyűjt,
S azon ruhák suhogását, melyek úgy tesznek,
Mintha az éjszaka mélyén nem foszlanának szét.
Az asztalon ritka esszenciák üvegcséi,
Pókháló vastag szállal szorosan átkötött levelek,
Egy levélen felejtett csipke darab,
S egy legyező, amely keblet hűsített .
Itt az asszony leveti díszeit,
Kiszabadul a világ szoros fűzőjéből,
Átfésüli csendjét és vágyakozását,
S álommá, verssé válik, szerelmessé.
Amikor az óra lassan, kibékíthetetlenül üt,
A budoár ünnepélyes oltárrá válik,
Hol a parfüm jelképpé válva elenyészik,
S a szerelem egy kemény fa ágyra íródik.
|
|
Édesanyám !
Nem felejtem el soha azt a reggelt,
Mikor kényszerből búcsúznunk kellett.
Mikor félve kerestem tekintetedet, amit
Takartál, mert könnyes volt szemed...
Egy élet volt közöttünk, az én életem,
Amit akkor megszakított a félelem.
Kötésemen még piroslott a vér, mikor
Reszketve, fájó szíveddel átöleltél.
Kétségbeejtő aggodalom szemeidben,
Ami áttükröződött félő lelkemben.
A bizonytalanság borzasztó hatalma,
Nem tudni, fogjuk-e látni egymást valaha.
Látni fogom-e azt a jóságos tekintetedet,
Ami oly sok jóságot nekem kifejezett.
Aggódtál, óvtál, mindent megtettél, mosoly
Az arcodon szeretetet sugárzott szét.
Kegyetlen tíz év, míg megkegyelmeztek,
Szeretett hazámba végre hazamehetek.
Átkozott bitangok, istent nem ismerve,
Tapostak embert, szabadságot karöltve!
A viszontlátást leírni nem lehet, szótlanul
Öleltük egymást, a boldogság beteljesedett.
Szegény jó anyám haja teljesen fehér lett,
Szomorú, fájdalmas évektől megöregedett.
Egy szomorú nap az lett a vége, az Úr
Visszahívta magához, az Éden kertjébe.
Fájdalmam nagyobb volt mint valaha,
Édesanyám felköltözött a mennyországba.
Nekem nem kell anyák, vagy halottak napja,
szívemben vagy, minden gondolatomban!
Te voltál nekem az anyák mintaképe, aki
Boldogságot vitt az emberek szívébe...
|
|
Hétköznapi pszichében a lélek mozgása…
Hmm… látom, le őröl az élet… Létből kifogyok, ez a véglet!
Hmm… látom, létemből kifog… élet! Kifogyok létemből… véglet!
Hmm… látom, éjjelente a sok-sok csillag ott madarad helyén!
Hmm… látom, hogy lelkemet épphogy, pont meglátom… ott van a helyén!
Hmm… látom, hogy lelkem akár a mennybe is vágy éjjelben!
Hmm… látom, hogy lelkemben biz’ készül... az út a setétben.
Vecsés, 2026. október 11. – Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként!
|
|
(íródott: fél haiku szerű senrjon láncban)
A jó Isten sok szóval
Ellátott, de kell jól használni.
Sok magyar… szavak!
Szó kirepül sátorból,
Nyaraláskor még a ladikból…
Sok magyar… szavak!
Megérteni másikat,
Kell intelligencia… meg ész!
Sok magyar… szavak!
Kiderül rosszindulat,
Persze ezt csendben is megteszik…
Sok magyar… szavak!
Nyelvtudás, jóindulat
Mi életet alááshatja.
Sok magyar… szavak!
A hangsúly is bíz’ számít!
Közbene meg, hogy a szemed ámít…
Sok magyar… szavak!
Mondhatsz még… gyógy szavakat,
Hangoztathatsz bíz’ átkokat!
Sok magyar… szavak!
Másik értését nem csak
Hallani, de megérteni is kell!
Sok magyar… szavak!
Létezik, hogy szó elszáll,
Ezzel szemben… írás megmarad!
Sok magyar… szavak!
Másik lelkét szavakkal
Simogathatod… finom!
Sok magyar… szavak!
Másik lelket… taposni,
Rossz, bánat elviselni!
Sok magyar… szavak!
Nem azért adta Isten
Szavakat… elherdáljuk!
Sok magyar… szavak!
Magyar szó a magyarság
Erő… értés, jóindulat… benn….
Sok magyar… szavak!
Vecsés, 2026. október 9. – Kustra Ferenc József
|
|
Érzem, hogy faramuci a helyzet…
Tested rabja lettél… ez biz’ helyzet…
Feszülten tolakszanak fejembe a gondolatok,
Igy már ne álld ellent, jövők és… majd' beléd markolok!
Vecsés, 2026. október 17. – Kustra Ferenc József
|
|
Őszi gondolatok…
Költőnek lenni, nem csak az akarat kell!
Költőnek lenni, lelki odaadás nagyon kell.
Költőnek lenni, vágyálom is nagyon kell.
Költőnek lenni, erős odaadás nagyon kell…
A versfaragó tudjon magyarul… magyarul szó ne csapja arcul,
Versben nem lehet dadogni, nem lehet csak úgy hebegve-habogni.
A versfaragó tudjon szépeket fogalmazni… a munka harcul…
Versben összefüggéseket is kell írni, nem hebegni-habogni…
Így ősszel már a hűvösös hajnalok ráterülnek kertekre,
De nem semmik, sokfelé erdőkbe, rétekre, s parki részekre…
Ott, ha van valahol egy régi pad, lehet egy jót ücsörögni,
Ott, ha van egy gyors és illő ihlet, verset is lehet faragni…
Immár hűvösös
A hajnal… minden deres.
Évszakváltozás…
Mindenhol látni
Sokszínű leveleket!
Évszakváltozás…
Még délutánon
Él a nyárvégi langyos…
Évszakváltozás…
Emberek reggel
Hosszú ujjúban járnak.
Évszakváltozás…
Este hirtelen
Előtőr a sötétség.
Évszakváltozás…
Feketés felhők
Többször előkerülnek.
Évszakváltozás…
Vecsés, 2025. augusztus 31. – Kustra Ferenc József
|
|
A halk homályban megborzong a lélek,
Ha lágy kezed a vállamhoz ér,
A gyöngéd percek tüzében égek,
S vadul lüktet ereimben a vér.
A nő tapintása izgat,
Mint szomjas földet a nyári vihar,
Tekintetedben a hajnal virrad,
S a józanságomat felkavar.
Szent bódulat ez, örökös fogság,
Hol bűn és áldás egybefolyik,
E lángolásban nincsen valóság,
Csak a pillanat, mely elragadtatik. |
|
(3 soros zárttükrös)
Ehun van-e az ősz, ideért szép-színes mezében,
Ahogy bevonult... éppen úgy néz ki, mint irt mesében…
Ehun van-e az ősz, ideért szép-színes mezében.
*
(Apeva trió)
Ezt
látják
Lombok is.
Levélzet: rí!
Kezdő leesés!
Kis
Hangok…
Zizegés.
Kiszáradás,
Levél hullások.
Nyár,
Emlék…
Már él múlt!
Leveleket
Tapodja az ősz!
*
(Basó féle eredeti haiku duó)
Sodródva sírnak
A levelek, sokfelé.
Ez… őszi módi!
*
Sodródva szállnak,
Együtt kéz fogva, le-le…
Ez így ősz módi.
*
(senrjon)
Rohangál: az ősz szele,
Leveri azt… ki nem esett le.
Kutyaszőrt borzol!
*
(tízszavas)
Ember csak kapkodja a fejét,
Milyen lesz majd vad hóvihar?
Vecsés, 2026. október 01.- Kustra Ferenc József
|
|
Zene nélkül csend borulna ránk,
Kihunyna a szívben minden fény.
A dallam új reményt gyújt bennünk,
És felragyog újra a remény.
Van, ahol szó már nem talál utat,
Hol a szív legmélyebb titka rejlik,
Oda száll a zene és megérinti,
S lélek mélyén a béke megszületik.
Siófok, 2026. szeptember 29. -Gránicz Éva- |
|
A fekete selyem feszül, s a lassú, néma éjben
a forró bőrre kiváló viselési teljesítményt nyújt,
a simuló szövet olyan, mint sötét örvény a test fehérjén
és minden nő lüktető vonalain átfut.
Ujjak siklanak a rejtett ívek mentén,
hol a ruha feszül, suttogva szakad fel a sóhaj,
a zárt anyag alatt, a vágy lángol
és felhevül minden lassú mozdulattal.
A fekete lepel megadón földre hullik,
felfedve mindazt, ami eddig titokban volt,
a testek ritmusa a vaksötétbe fúlva,
meg írják a legszebb, bűnös költeményt most.
--------------------------------------------------------------------------------
II.
A fekete szövet, mint a bűnös éjszaka,
lassan feszül meg a domború csípőn,
minden lélegzet a selyem halk szava,
forró ujjbegyeknek , kirajzolódott óhaja.
A hátad íve, a combok feszülése,
a szűk ruha alatt lüktet, ég a vágy,
nem maradt hely itt a józanságnak, észnek,
csak a bőrünk sikolyának, ami mindent átvág.
Lassan csúszik le a válladnál a pánt,
feltárul a titok, vadul ver a szív,
feszül a testünk, s mi egymásba vágva
égünk el a tűzben, mit az éjszaka kíván velünk.
-------------------------------------------------------------------------
III.
Egyetlen rántás, s a fekete selyem enged,
mint szakadó gát, a földre hamar hull,
pőre bőrödön a vad, fojtott lélegzet
forró, tébolyult viharként szabadul.
Nincs már ruha, nincs titok és nincs határ,
csak a húsunk, a vágy, ami vadul mar,
körmök a feszülő hátunkat szántják,
ahogy egymásba vakon gázolunk.
Ívek feszülnek, a csípőd vadul lüktet,
izzadt bőrünkön csillog a sötétség,
egymásba veszve, tépve minden bűntettet,
éget a kéj, ez a gyönyörű veszettség.
---------------------------------------------------------------------------
IV.
A testünk egymásba robbanó, vad láva,
nincs irgalom, csak a lüktető, vak ütem,
a sötét ágyon a kéj sikollyá válva
éget el mindent a feszülő idegeken.
Vérünkben a legvadabb téboly lüktet,
körmöd a húsomba mélyed, úgy szorítasz,
testünk minden mozdulattal a csúcsra lök,
hol a gyönyör s a kín egyszerre szakad.
Gázolunk egymásba, nincs már fent és lent,
csak a lihegés, a vadul csattanó bőrök,
egy utolsó, feszülő, vakító pillanatban
a világ megszűnik, s mi eggyé válva ki égünk .
-------------------------------------------------------------------------------
V.
A bőrödön a nyálam s az izzadság fénylik,
ahogy a combod közé fúrom a fejem,
a kéj a torkodban vad sikollyá érik,
miközben ujjaimmal testedet hevítem.
Úgy feszülsz alattam, mint egy vadállat,
körmöd a húsomba mélyen beleszánt,
minden lökésnél magadba zárod a vágyat,
s a nyelved kapzsin vért kíván.
Letépem a gátlást, benned lüktet a vérem,
csípőd a csípőmhöz csattanva követel,
a csúcsra taszítalak a legvadabb kéjben,
hol a tested vonaglik, sikoltva vész el.
..................................................................................
VI.
Igen, a selyem egy kiváló minőségű szövet,
csillogó fényével és fényűző textúrájával kiemelkedik.
A tussar fekete selyem, más néven vadselyem, kiváló hang
gyűréskor, dörzsöléskor elámít,
De az organza selyem könnyű, ropogós és a tapintása lázít.
Összefoglalva, a selyemszövet világa hatalmas és bonyolult,
minden selyemszövettípusnak megvan a maga egyedi szépsége és tulajdonsága,
az ember értékelheti a textíliák mögött rejlő hihetetlen művésziséget, szépséget
és megalapozott döntéseket hozhat az igényeiknek;
a megfelelő selyemszövet típusának selyem susogása.
|
|
Hétköznapi pszichológia… esdésem sem száll már…
Aki senki lett, az már senkise már,
Habár senki, akkor mi lehetne már?
Aki senki lett, az már senkise már.
Esdek én a valakiságért,
De senki, valami új másért?
Esdek én a valakiságért.
Mind egy részeg, rossz álom a senki sorsom,
Valakiságot, hol lehet kibányásznom?
Mind egy részeg rossz álom a senki sorsom.
A legrosszabb senki vagyok, és még talán,
Lételemtelen, védtelen… esetlen tán’.
A legrosszabb senki vagyok, és még talán.
A senkiségben keresem magamat, de ezt úgysem találom,
A senkiségben ekkor megtiszteltetésemet nem találom…
A senkiségben keresem magamat, de ezt úgysem találom.
Vecsés, 2024. december 9. -Kustra Ferenc József
|
|
Nemcsak a felszínt szeretem benned,
nem a múló, könnyű mosolyt,
hanem a csendet, mit magadban hordasz,
hol a múlt s a jövő egybefolyt.
A tekintetedben mélységek laknak,
mint ősi tavak, sötét s tiszta kék,
ahol a lélek elrejti titkát,
mit nem érthet meg a külvilág még.
Úgy kapcsolódsz hozzám, mint gyökér a földhöz,
láthatatlanul, de rendületlen,
te vagy az otthon, a biztos menedék
ebben a zajos, idegen térben.
Nem a szavak kellenek, csak a jelenlét,
ahogy a fény átüt a sűrű ködön;
veled a szenvedés is békévé csendesül,
s örök értelmet nyer a földi öröm.
|
|
Bajtársa vagyok saját végtelen, ősi magányomnak,
Nagyon kitaszítottja a nem törődő világomnak…
Bajtársa vagyok saját végtelen, ősi magányomnak.
Fényfolt vagyok az csillagok, az tengerében,
De, hiszek most e végzetes lehetőségben.
Fényfolt vagyok az csillagok, az tengerében.
Őrzője vagyok egy nagyon elhalkult saját csöndnek,
És még éjszakára is beállok erős őrzőnek…
Őrzője vagyok egy nagyon halk saját csöndnek.
Csak úgy… néha őrzője vagyok a könnyeimnek,
Csak úgy… letörlője is vagyok hullt könnyeimnek…
Csak úgy… néha őrzője vagyok a könnyeimnek.
Záram, jól bezárt be… fanyar íztelen életembe
Szeretnek nyoma sincs, fanyaros ízű életemben.
Záram, jól bezárt be… fanyar íztelen életembe.
Létviharom kiváltója, még lehet, hogy én vagyok,
A létvihar biz’ letörte jókat… Ez is én vagyok…
Létviharom kiváltója, még lehet, hogy én vagyok.
Szemembe könny cseppen ki, ahogy magam keresem,
De talán már nem kell sok már… nem lehetetlenem…
Szemembe könny cseppen ki, ahogy magam keresem.
Hajnali ébredésben már nincs szépséges harmónia,
Ha már röviden bevégzem, akkor minek harmónia…
Hajnali ébredésben már nincs szépséges harmónia.
Vecsés, 2026. október 4. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
|
|
Összefonódó ujjak közt a szó,
Kimondod újra, s lágyan megremeg,
Mint tiszta tó, ha gyöngyöt rejteget,
Úgy árad hangod, selymes, ringató.
Mondd, hogy szeretsz! Az éjben ring a csend,
Ezüst hangod a lelkemig kísér,
Minden szavad egy halk, szent esküvés,
Mely itt legbelül dallammá dereng.
Beszélj, beszélj! A szó oly édes, új,
Mint szomjas földnek nyári, langy eső,
De tudd: a perc, ha egyszer elrepül,
A némaságunk lesz a legszebb menedék,
Mikor a szívünk csendben összeér,
S a vallomásunk szótlanul is ég.
|
|
Hétköznapi pszichológia – Pedig, de sokak esküsznek rá…
Telnek a hónapok, az egyszerű napok, persze az években,
Rokonok, családtagok, munkatársak jönnek, mennek években.
Bőséggel vannak illanó pillanatok, mik gyorsak... életben.
Sokszor találkozol lopott pillanattal, érdemtelen mosollyal,
Otthon gázzal fűtesz, mi lesz a sokféle aprított tűzi fával…
Emberek mindenhol jönnek és mennek, ténykednek jó torz mosollyal…
Akárhogyan is van, a boldogság nem látható
De ha zeng az élhető, de szeretőn szép kacaj,
Ha sóvárogsz a mély tisztelet után, ami látható,
Akkor erősen figyelj, látod-e… ez iránytű kacaj.
Ha jó párod van, az átláthatatlanság, akkor is megmarad,
Érzelmek és vágyak tengerében, az a boldogság megmarad?
Ha együtt győztök a nemlátható ellen… a látható marad!
Vecsés, 2026. május 21. -Kustra Ferenc József- írtam: a születésnapomra.
|
|
Történelmünk a miénk…
(leoninus csokor)
Évszázadokban nem azért maradtunk életben, mert könnyű... de azért, mert régi, korhű!
Évszázadokban csak jöttek a tatárok, utána törökök… tovább éltek platánok...
Évszázadok, mindig élt a ’kard ki kard’! Következő lovasrohamot átéltük, fanyart...
„Gyümölcséről ismerszik meg a fa” ... századokban vagyunk ujratermő gyümölcsök úja!
Nem voltunk időjárás ellen, jobb híján használtunk esernyőt... újra! Kard meg hadd pengjen!
Voltak tendenciák, hogy a vihar leverte gyümölcsöket... leeresztettük redőnyöket.
Volt a török időben, mikor csak kétmilliónyin maradtunk… tovább folytattuk harcunk.
Megmaradást hitünk, akarásunk segítette, majd életet is hit, csak segítette.
Az ily’ vad időkben, volt, hogy lovunk is alig volt, de vihart mind legyőztük, már mind múlt volt.
Mint az ujjak között pergő homok, az évek úgy fogynak, de nekünk ezek nem lomok.
A homokot visszatöltjük a homokórába, így aztán hit nem vész, mint a homok…
Homok pereg, az idő halad, évek homok… az elmúlt óra a múltban nem homok?
**
(Bapeva)
Élünk,
Jön idő.
Tatár-török,
Harcban megállunk.
Platánfa árnyat ad.
Kard suhog, mi kitartunk,
Hitünk óráját őriztük.
Évek, mint homok szétperegnek.
Vihar lever, de újra sarjadunk,
Megmaradásunk örök, mint századok.
Vecsés, 2022. május 19. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam: leoninusban. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.
|
|
Lett egy háború és azóta egy másik háborús világhelyzet… Lebeg az atomháború rémképe is.
Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...
Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...
Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...
Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!
Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezhetnek?
Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelben… Nyugaton a helyzet változatlan lehetne, de romlik!
|
|
Ősz az avarban 2
Virágok nyíltak az útszélen, amerre jártam,
daloltam ifjú boldogságomban.
Nem törődtem azzal, hogy a világ kerek,
nekem lapos volt, és néha meredek...
Mindenkit boldognak láttam, mert boldog
voltam én, egy lányt szerettem, kinek
szíve az enyém. Barangoltunk a boldogságunk
mezején, a napnak legszebb delén.
Csak ketten voltunk, senki más, nem láttunk,
nem hallottunk mást, csak egymás sóhaját.
Aminél szebbet elképzelni se lehet, a boldogság
elérte szerelmes szívünket!
Te mondtad, ölelj, miénk a világ, én öleltelek,
hallgatva dobogó szívedet.
Senki nem lehetett boldogabb ezen a föld-kereken,
ami nekem lapos volt és néha meredek...
Utam visszavitt a régi avarba, hol a virágok
sápadt színei emlékeztettek arra, hogy
valahol itt, a boldogság kerülgetett minket,
amit elfújt a szél, mint a sárga leveleket...
Ágoston Tibor |
|
A szegénység nem szégyen...
A szegénység nem szégyen, ezt jól tudom,
becsületem őriztem minden utamon.
Nem arany nevelt, csak két dolgos kéz, mely kemény,
de a szívemben mindig élt egy kis remény.
Nem ragyogott rám gazdag örökség,
csak a reggel jött, vele a kötelesség.
Tenyerem mesél a hosszú évekről,
szívem őriz valamit a becsületről.
Amit a sors tanított, bennem marad,
mint halk, erős fény, ha elfogy az utam alatt.
Lehet szegény a ház, lehet nehéz a sors,
de a lelkemet nem teheti szegénnyé a világ, mely gyors.
Betegségek sora állt az utamba,
sok könny hullott csendben az éjszakába.
De Isten átvezetett minden nehézségen,
és ma is ott él a tanulság a szívem mélyében.
Nem vittem kincset, csak tiszta szándékot,
a két kezem őrizte minden munkámat.
A könnyek nyomában is felálltam újra,
Isten vezetett át a próbákon túlra.
Amit a sors tanított, bennem marad,
mint halk, erős fény, ha elfogy az utam alatt.
Lehet szegény a ház, lehet nehéz a sors,
de a lelkemet nem teheti szegénnyé a világ, mely gyors.
A fájdalom formált, de nem vett el belőlem,
a becsület maradt minden lépésemben.
A könnyekből lett erő, a hitből remény,
és bármit hoz még az út, önmagam maradok én.
Most már tudom, mit tanít a vihar:
a tiszta lélek nem törik hamar.
Nem a kincs mutatja, mennyit érek én,
hanem hogy maradt bennem jóság és remény.
Amit a sors tanított, bennem marad,
mint halk, erős fény, ha elfogy az utam alatt.
Lehet szegény a ház, lehet nehéz a sors,
de a lelkemet nem teheti szegénnyé a világ, mely gyors.
Hosszú beteg éjek őrizték álmom,
néma könny csillogott a párnám sarkán, de nem bánom.
Mert mikor elfáradt minden reményem,
Isten vezetett át a sötétségen.
Amit a sors tanított, bennem marad,
mint halk, erős fény, ha elfogy az utam alatt.
Lehet szegény a ház, lehet nehéz a sors,
de a lelkemet nem teheti szegénnyé a világ, mely gyors.
Amit az élet elvett, nem vitte el,
azt a kis fényt, ami bennem énekel.
Bármerre sodor még az út, a szél,
hittel a szívemben új hajnal kél.
Gubacsi Sándor
|
|
|
|
Ma 2026. október 14. szerda,
Helén napja van.
Holnap Teréz napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
