|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
 Gy.
Viselni kell az őszt is, elmerengek,
vajon hová sodor ma engemet,
velem netán talán a mennybe téved,
az is lehet csupáncsak eltemet. |
|
 Gy.
A ma poétája
jól interpretálja
(Hiszen maga is érzi gyomrán, idegén
zsebén, vágyán, a kályha hidegén) |
|
 Gy.
Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
És eme csendben nagy lehetőség, használjad eszed. |
|
 Gy.
Lesz itt tél, megérkezik a nem várva-várt hideg,
És olyan lesz minden, mint rendesen: hideg-rideg. |
|
 Gy.
Védtelenül, vacogón citerázik a léted a ködben,
csalfa homály fedi már a jövőddel aligha törődve
múltad előled, a tétovaság vesz erőt keserűen
lelkeden és kitaszít a világ meredek peremére. |
|
 Gy.
elvesztem én!
elveszett a félelem, a kin,
mert vagyok:
örökké való Semmi, |
|
 Gy.
Mert elaludt hamuján az a tűz, ami rég belül égett,
hűvös a lét, hidegen karol át maradéknyi reményed,
jég fedi már be a nyári mezőt, a virágok alusznak,
magjaikat csak a föld melegíti csupán a tavasznak. |
|
 Gy.
Lángok lobognak és kihúnynak lassan s mindörökre
katonák lelke száll most a fényes délkörökre
egyforma lelkek! ó, mindegy, hogy ez, vagy az ki volt, mi volt,
míg itt a hőség hajlong, amott a fagy sikolt; |
|
 Gy.
Öregszek, múlnak a napok, az időm érték,
Hogy majd mikor halok, várt ez az időmérték…
Öregszek, múlnak a napok, az időm érték. |
|
 Gy.
Miért mentetek el, megannyi jó barátok?
Miért törtek már ketté, ezernyi világok?
Hol vagytok most drága, egyetlen angyalok?
ha eljöttök, majd visszatérnek, a rég nem látott álmok! |
|
 Gy.
A koldusnak nincs barátja,
leköpi, aki meglátja.
Vacsorára vizet iszom,
éjjel ételről álmodom. |
|
 Gy.
Világokon hatolva ér a fény a Földre,
leképeződve ontja múlt korok sorát,
az éjszakában élem át megilletődve,
amit szememre csillagok sodornak át. |
|
 Gy.
Voltál erdő: virágos, — voltál nappal: világos, —
(bizodalmas, kedves.)
Karácsonyfa: csillogó, — ezüst dió, mogyoró, —
(boldogságos játék.) |
|
 Gy.
Domboldalon sűrű erdő,
lombja tűlevelű fenyő.
Fagyos télben is zöldellő,
susog benne halkan szellő. |
|
 H
Esik az eső,nagy a pocsolya,nincs
esernyőm,lyukas a cipőm,üres a zsebem
soha nem gondoltam,
hogy ilyen lesz az életem. |
|
 Gy.
A nyár a télidővel egybeolvad,
közöttük átvonulva fellegek
dörögnek és az áradás sodorhat
a pusztulásba minden életet. |
|
 Gy.
Ma szembenéztam önmagammal,
s révedezni láttam két szemem.
A számra ráfagyott
a mosoly, s mint ráaggatott |
|
 Gy.
Gyerekként mindenkinek és mindenhol azt mondtam:
Mikor nagy leszek és független
Vörös ruhám lesz, mint a tűz, énnékem…
A legszebb és legszemtelenebb sokaknak szemében. |
|
 Gy.
De kérdés, hogy hogyan,
Az idő meg élet rohan,
Minden múlik, és nem fogan. |
|
 Gy.
De akkorára béna szólamok
ha hullanak csupán a szürke égből,
s te nyálcsorogva egyre hallgatod,
amint ködén a balga sorsod eldől, |
|
 Gy.
mert a nyár tőlem még el sem búcsúzott
csak a hűvös őszi szél ébresztett reggel
ahogy süvöltve tépte a part menti lombokat és
egy-egy megsárgult falevél már táncolt körülöttem |
|
 Gy.
Fa voltam, sok-sok éve,
Nyírfa egy kőszirt oldalán,
S a hold keze fehérje
Fésülte zöld hajkoronám.
|
|
 Gy.
Csenddel üzenek, parányi gyertyafény,
mely halkan osztja meg, hogy alszik már a lét.
Kedves - halk sugarát, halkan kúsztatja fel,
csillogó porfelhő, s a Nap sem kel már fel. |
|
 Gy.
Az évek útvesztőből állnak, egy lét', nagy lélek-labirintus,
Kerestem én már, de itt Ariadné fonala nem vezet… huss…
Az évek útvesztőből állnak, egy lét' nagy lélek-labirintus. |
|
 H
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem,
Az időm csak halad, de lehet, rosszul fogalmazok, inkább a végzetem…
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem. |
|
|
|
Ma 2026. augusztus 01. szombat,
Boglárka napja van.
Holnap Lehel napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
