|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
 Gy.
A parti nádasok között a szél jár,
de még novemberén a napsütés
ölelte lelkemet melengve, némán,
akárha volna tünde, lágy manézs. |
|
 Gy.
Míg ücsörögtünk, látva láttuk a leveleket, mind az összes hulló betegeket.
Néztük, hogy a négyezer zöldet egészíti, rozsdás és igy fölségesen mennyei.
Végül persze úgyis lehullik mind, a négyezer szint így aztán el is veszíti mind…
|
|
 H
Velem szemben az életem… bőn helytelenkedik,
Nem óv, nem ad, de finoman szólva berzenkedik…
Velem szemben az életem… bőn helytelenkedik. |
|
 Gy-
Bolond hajónk, ha majd a révbe ér,
s kikötve újra partra léphetünk,
vajon megint terem nekünk babér,
ha álmaink idillje messze tűnt? |
|
 Gy.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj) |
|
 H
Az öröm szinte súlytalan,
Eltűnik mindig nyomtalan,
S ha mégis marad, sebet ejt,
Mit rajtunk hagyni nem felejt, |
|
 H
A Nap megérintette a földet,ami
a hosszú pihenés után megengedett,
vad virágopk egymás után keltek,
madarak dalolva üdvözölték a meleget.
|
|
 Gy.
Hiszen, ha épp azért, sosem hal az meg,
kinek ma lelke benned él tovább,
ne hagyd a múlt ködébe veszni éned,
ragyogd hevén a vágy magas fokát. |
|
 Gy.
S az ősszel lassan karöltve
véremmel festenénk a fát
vörösre, rőtre, mint a zsarát.
Holt hiteimben ázna a világ. |
|
 Gy.
Amikor itt, az ismert utcákon sétálok
körülöttem oly sok az ismeretlen ember,
oly magányosnak érzem, az utcákon magam
itt Svájcban, ahol engem nem ismer senki sem. |
|
 Gy.
Vannak sok emlékeim, ó, ha ezek mind bemásznak ide,
Vannak székeim, kit hová, hol ültessek… oda vagy ide?
Vannak sok emlékeim, ó, ha ezek mind bemásznak ide. |
|
 Gy.
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek? |
|
 Gy.
Paraszt ember a teli zsákját,
malomba vitte, hogy megdarálják,
megpihenni, azt le tevé
érett búza tábla mellé, – |
|
 Gy.
De hát a hű vitézi sors kemény,
nem ad csupán megannyi mord csatát,
közötte bárha csillanó remény,
gyakorta rút halál felé csap át. |
|
 H
Minden csillog.
A fertőtlenített csempéken csúszkál a fény.
Halk hangok a távolból: csipogás, ketyegés, sípolás.
Leválasztott kabin:
|
|
 H
Beléd harapnak akkor is,
ha már halott leszel,
a kény olyankor is hamis,
de vígan énekel, |
|
 H
Nem is küldött üzenetet a tél,
Pedig tudta, hogy ember tőle fél.
Hideg előre jött… ez már a tél? |
|
 Gy.
Minden Erzsikétől ma még bocsánatot kérek
félreértések elől most csendesen kitérek,
igaz, soknak a számára már nem sokat érek
de a bőrömbe ma már, lassan bele sem férek. |
|
 Gy.
A rozsdabarna parti fák az őszben
a szélre ritkuló ruhájukat
vetik magányosan, de ismerősen
keresve járható egérutat |
|
 Gy.
A szeretet és a gyűlölet állandóan-keményen versenyez egymással,
Mert mindkettő győzni akar, de a belátásnak híján vannak!
A szeretet és gyűlölet is azt hiszi, hogy ő segítőkész a másikkal |
|
 Gy.
A nincstelen királyaként
tekint feléd ma még,
rajong, nem érzi át a kényt,
amely belőled ég, |
|
 Gy.
Szerelem és fájdalom egyek, és ehhez meg ketten kellenek.
Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály. |
|
 Gy.
Nyisd ki magad, hogy elolvashasd a csodát,
Együtt minket elítélni – ez a megmunkálás,
És szót szó mellé raksz,
Te korlátolt, ki vagyok én? |
|
 H
Még most is, még mindig, pedig már nincsen,
őrizem mégis értékes kincsem,
amit te adtál - ragyog az égbolt -,
még most is, még mindig, pedig már rég volt. |
|
 H
Ha lelkemnek nyugtalan-lobogó mécsét,
Mind a két szememet egészen kioltod:
Akkor is, éjben is,
Vakon is, örökké Teérted sikoltok ! |
|
|
|
Ma 2026. április 30. csütörtök,
Katalin, Kitti napja van.
Holnap A munka ünnep, Fülöp napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
